A Work and Travel program legfontosabb része a munkahely. Én egy kioszkban kaptam munkahelyet a sétányon, ahol általában ugye gyors kaját árulnak. Rengeteg dolgot kellett megtanulni, elkészíteni, de hamar rájöttünk, hogy szinte minden egyforma.

A második fontos dolog, hogy elintézzünk a személyi számunkat. Általában két hetet várni kell az érkezés után, mire el tudjuk intézni, utána meg négy hetet mire kész is van. Ezzel a személyi számmal tudunk majd adót visszaigényelni a program végén, bankszámálát nyitni stb. Én már az érkezésem után két nappal elmentem az irodába, gondoltam próba szerencse. :D

Ahogy közeledik a dátum, egyre több tanácsot kapok azzal kapcsolatban, hogy mit tegyek, mit ne tegyek. Vannak köztük hasznosak, de vannak olyanok is, amelyek inkább a komikus kategóriába sorolhatóak. 

Íme pár kedvenc: 

1. Apu: Én gyakran nézem a Bekasznizva külföldön műsort a nat-GÉÓN és nehogy megengedd, hogy drogot tegyenek a táskádba. Egyszer valahol lecsuktak egy nőt, utána börtönbe üllt  évekig. Én nem tudok érted elmenni, ha börtönbe kerülsz!!!

2. Anyu és a Deep Impact film: Te! Ha jön a cunami, akkor tetőre menekülj. Nehogy nekem elvigyen...

3. Nehogy nekem bekeveredj valami utcalányok közé. Látod a filmekben is, azokkal mindig baj van. Kerüld őket. Meg a nagy kopasz embereket is. Azok is veszélyesek! 

4. Nem tudnál inkább hajóval menni? (A kis aggódó... :) )

5. A feketebőrűeknek olyan a kezük, mint a macska mancsa! Próbáld csak ki!! 

6. Anyu és Az elnök végveszélyben film: Szerintem mégis jobb lesz, ha nem nézed meg a Féhér házat... Látod itt is le akarták bombázni. Inkább Washingtonba se menjél el....(jobb ha meg sem mutatom neki a Támadás a Fehér ház ellen címűt..)

7. Nekem bele ne keveredj valamibe.. Látod a világváge, meg a zombik, meg az űrlények is Amerikát támadják először!!!

Ma, mikor megtudtam az utazásom pontos dátumát egyszerre akartam sírni és egyszerre nevetni. Ritkán érez az ember ekkora kettőséget magában, mikor maga sem tudja eldönteni mit is akar jobban. Talán eddigi életem egyik legnehezebb hónapja elé nézek. Először saját könnyeimmel kell majd megküzdenem, utána máséval.. majd ismét a sajátommal....

Mindenesetre azt hozzátehetem, hogy egyszerre két vágyam is valóra vált.. Szigorúan nézve csak egy, de én már kettőnek veszem.

Mióta Párizsban jártam, az a vágyam, hogy egyszer visszajussak oda. Hát most megadatott ez is. A másik pedig hogy repülőből nézhetem a naplementét. Remélem csodás lesz.. Főleg, ha Ludovicot hallgatok közben :)

A repülőm május 20-án indul, reggel háromnegyed hétkor... Az út szerint átszállás Párizsban, mivel nincs direkt járat Belgrád és New York között. Így két órát a Párizsi reptéren fogok eltölteni (PÁÁÁRIZS :3). Aznap egykor már New Yorkban is leszek, pedig csak 11-kor indulok tovább.. Az a fránya időeltolódás, vagy időutazás? ;) 11-kor elindulok, egykor ott leszek, közben 8 órát repülök. Meg kell szokni az időzónákat....

A jegyem szerint egy csomagot vihetek magammal ingyen. Nehéz lesz egy kofferba belezsúfolni fél évnyi lehetőséget, emléket, élményt amit most majd magam mögött hagyok....

Szaladnék... szaladnék, csak nem tudom a világ elé, vagy a világ elől....

Régóta vágyam az, hogy eljussak Amerikába. Dehát kinek nem? 

Vajdaságban élek, és talán nem mondok újdonságot azzal, hogy sokáig elérhetetlen volt, és azt az álmot dédelgettem magamban, hogy majd akkor, ha sikeres leszek, vagy nagy dolgokat érek el az életben.

És most itt van! Alig egy hónap, és a belgrádi Nikola Tesla reptéren felszáll a New Yorki reptér felé tartó járat, amelyen én is rajta leszek. 

Na de! Vissza az elejére! 

Szeptemberben munkát vállaltam az egyetem mellett, és az így összegyűjtött pénzem igyekeztem félretenni, valami hasznosat kamatoztatni belőle. Szerettem volna valami maradandót, ha már megdolgoztam érte, és úgy gondoltam, hogy az élmények azok, amik igazán nyomot hagynak az emberben. Egy barátnőm javaslatára mentem el egy Work and Travel irodába, és már akkor gondoltam, hogy én bizony Amerikába fogok kikötni. Nem haboztam sokat, rögtön belementem az ajánlatba, esélyt sem adva magamnak, hogy netalán később meggondolom magam. 

A program két részből áll. 5 hónapig tart, amelyből 4 hónapot kell ledolgozni, az utolsó hónap pedig az utazásra van tervezve. Azért közel fél évet távol lenni az otthontól nem egy könnyű döntés...

Hamar megvolt az állásinterjú, kaptam munkát a keleti parton, Wildwoodban, ami egy nagyon ideális hely, hisz minden nagyváros kellően közel van hozzá.

Persze, hamar rámutattak, hogy semmi sem biztos. Az egész utazás nem rajtuk és nem is rajtam múlik igazán. Hanem az Amerikai Konzulátuson. Meg kell kapni a vízumot. Ezen vagyok én ma túl. :) 

10-re kaptam időpontot. Persze, semmi sem ment zökkenőmentesen. Már Újvidéknél észrevettem, hogy a GPS nem ismeri a konzulátus utcáját. Sebaj, odatalálunk valahogy. Betápláltunk neki egy másik utcát a közelben, de az egyik körforgalom le volt zárva, így oda se volt egyszerű bejutni. Már-már azon gondolkodtunk, hogy elmegyek taxival, amikor végre megtlaláltuk a helyes utat.

10 előtt negyed órával értem oda, csomó fiatal, de mindenki csak vár. Mivel nem jött a belgrádi eligazító, én odasétáltam a bejárathoz, ahol egy őr nagyon gyorsan rám is szólt, hogy tessék megvárni a soromat. Zavaromban nem tudtam hogy angolul vagy szerbül válaszoljak neki, így kicsit felemásra sikerült a válaszom. Mosolygott is. Szerintem megjegyzett magának....

5 oerc mulva már szólítottak is. Átmentünk a  fémkapun, és hivatalosan is a Konzulátus területére értem. Tehát igazából túléltem az első látogatásomat az USA-ban. Ez úgy történhetett, hogy a Nagykövetség területe az USA részét képezi, így ha valaki ki akar látogatni, csak másszon át a kerítésen s már ott is van. Mi egy kicsivel visszafogottabb stílusban jutottunk be.Felkészültem és csak az igazolványom vittem magammal, így nem volt velem különösebb probléma. Miután meggyőződtek arról, hogy tényleg semmi féle atomfegyver nincs nálam, egy udvaron keresztül egy váróterem felé irányítottak. Megkaptam a sorszámom, és vártam. Hívtak egyszer, kérdezték van e valami pótlandó papírom.-Nincs. -Jó. Üllj le.

Hívtak másodszor. Kellett az ujjlenyomatom. Szegény nőt sajnáltam a salter mögött. Háromszor elmondta, hogy a bal kezemet tegyem a lapra, de én erőltettem a jobb kezem. Azt hiszem látta, hogy ideges vagyok... De túl estem rajta, ismét le kellett üllnöm..

Az utolsó pillanatig féltem, hogy nem kapom meg, hogy elveszik a pénzem, a munkám, és az álmom. Egyetlen emberen múlt ma az egész, és azon, hogy a jobb vagy a bal oldali ajtó fölött kezd el villgoni a sorszámom.

Jobbról mindenki könnyes szemmel jött ki, kevesen kapták meg a vízumot, még balról mosolygós, örvendő diákok futottak a kijárat felé. 

Balról villogot, szerencsém van. 

Mosolygós emberke, pár egyszerű kérdés, néhány nem vészes mellébeszélés, de a végén megvolt az a bizonyos mondat: Your visa is approved.

Elvileg egy-két nap míg elkészül aztán mehetek be érte az irodába. Igazából nem érzem nagyon feldobva magam miatta. Örülök neki félreértés ne essék, de inkább megnyugodtam. Örülni akkor fogok, ha a vámtiszt New Yorkban nem fordít vissza.

Ma valami elkezdődik. Egy új utazás, egy új kaland. :)